A Segítség babázunk csapatával készítettünk egy felmérést, amelyben többek között arról kérdeztük a kisbabás szülőket, hogy mi volt a legnagyobb nehézség, amellyel a babázás első pár hónapjában szembesültek. A válaszadók több mint 70 százaléka (!) a szoptatást említette, amely nagyon magas arány, és elgondolkoztató is, hiszen a kisbaba táplálása „belénk van kódolva”, azt gondolnánk, hogy ez egy magától értetődő, ösztönös dolog. Valóban, a szoptatás a kisbaba táplálásának legtermészetesebb módja.
Mindazonáltal, hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy „majd minden megy magától”, hiszen a reflexen kívül, a szoptatás tanulási folyamat eredménye is, mind a kisbaba, mind pedig az anya részéről. A szoptatásra ugyanúgy fel lehet, és fel is kell készülni, mint a babagondozás összes többi részére, de míg a legtöbb szülő lelkesen csinosítja a babaszobát, a szoptatással kapcsolatos előkészületek valahogy kevésbé kerülnek a fókuszba.
Márta Guóth-Gumberger és Elizabeth Hormann Szoptatás című könyve olyan hasznos iránytű, amelyet nem csak anyukáknak, de apukáknak, nagyszülőknek is jó szívvel ajánlunk, hiszen segítségével megérthetjük a szoptatás folyamatát, jelentőségét, illetve gyakorlati tanácsokat is kapunk a különböző mellre helyezési technikákról, az anyatej tárolásáról vagy a különböző szoptatási nehézségek kezeléséről. Ha nem csak az anyuka, de a család többi tagja is tisztában van ezekkel az alapvető dolgokkal, akkor olyan támogató légkör tud kialakulni a családban, amely elősegíti, és lehetővé teszi, hogy az anyuka, amennyiben szeretné, a lehető legtovább szoptathassa a kisbabát, addig amíg ez mindkettőjük számára optimális.
A szerzők nemzetközi vizsgával rendelkező, tapasztalt szoptatási szaktanácsadók, akik együttérző tanácsokkal segítik az újdonsült anyát az első mellre tételtől az elválasztásig.

X